Kérem szépen, a mi kempingünk igazán tuti hely lesz: nálunk még a kecskék és a birkák is tengerre néző szobát kapnak! Ime:

Ezek a karámok az építkezés mellett vannak. Még tavaly nyáron vette Khaled az első állatokat, majd később még párat.

Néha levágnak egyet-egyet, pl. amikor voltak a hagyományos "birkavágós" muszlim ünnepek, az Eid Al Fitr és az Eid Al Adha.

De amúgy is szoktak, ha nagyobb vendégség van vagy csak kell a hús a családnak. Én nem vagyok annyira oda a birkahúsért, de mellette szól, hogy ez legalább tutira friss és bio hús, nem pedig ki tudja mivel etetett és ki tudja mikor levágott és mennyi ideig tárolt argentín marhahús. Ezek az állatok valami szemes gabonát kapnak (talán zab) meg szénát, valamint a konyhai zöldséghulladékot és száraz kenyeret. Na jó, néha üres cementes zsákot is.... sőt az egyik kecske a papírzsepimet is befalta. :-))

Hogy milyen jól érzik magukat azt mutatja, hogy szaporodnak és sokasodnak: még december utolsó napjaiban született az első kiskecske, akit azóta öt kisbárány követett és van még egy vemhes kecskemama.

A kiskecskének már nő a szarvacskája, és mindent megcsócsál:

 Nagyon aranyos, Jázmin is teljesen oda van érte.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Úgy veszem észre, hogy a kecskék sokkal okosabbak, jobb fejek mint a birkák.

A birkák csak néznek bambán és összebújnak a leghátsó sarokban ha odamegyünk a karámjukhoz.

A kecskék ezzel szemben sokkal bátrabbak, érdeklődőbbek, hogy ne mondjam inter-aktívabbak. :-))

Egy városi lány megfigyelései, hehe :-))

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aqabai-mindennapok.blog.hu/api/trackback/id/tr35899368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása